Magyarországon olyan sport szakemberek, ideértve a jógaoktatókat is, akik mozgásrendszer területén mind a prevenció mind a rehabilitáció ismereteivel rendelkezik jelenleg még ritka. Azonban nem csak a nemzetközi trendek, hanem a
Óriási terület, mint majd látni fogod, messzire nyúlnak a gyökerei. Így ezen írással én is pusztán egy rövid bepillantást tudok adni számodra, a teljesség igénye nélkül. Mielőtt utazásunkat megkezdenénk kelet
Számos holtponton áteshetünk jóga gyakorlásaink során. Talán ismerős kezdő jógázóként, amikor nagy lelkesedéssel beleveted magad a gyakorlásba, hogy ez a tűz idővel alábbhagy, pedig amiért elkezdted, a cél, amit választottál,
Légzés, lélegzet, élet. Az életünk is egy lélegzettel kezdődik, a légzés, a levegő magunk hoz vétele életünk minden egyes pillanatát áthatja. Mivel oly annyira természetes hogy lélegzünk, így nem is kerül annyira előtérbe, mint mondjuk a mozgás.
Mi is a természet része vagyunk, így törvényei miránk is vonatkoznak, a változás a megújulás akár csak a természetben a mi emberi létünknek is az alapja, bár képesek vagyunk mindezt figyelmen kívül hagyni.
A jóga és az önismeret elválaszthatatlanok egymástól. Attól a pillanattól kezdve, hogy a jógaszőnyegre lépünk a gyakorlatok révén információkat kapunk önmagunkról. Az izmaink, ízületeink, teherbírásunk, légzésünk, egyensúlyúnk, stb. állapotáról.
A jógaszőnyegen gyakorolva látjuk igazán, hogy mennyi az az idő, amit a figyelmünkkel a jelen pillanatban történő eseményeknek szentelünk. A jóga gyakorlása során egyre éberebbé válunk.
Belégzés és kilégzés, egy folytonos szüntelen áramlás. Befogadás-elengedés, elfogadás-adás, feszültség-ellazulás. Ellentétek, ugyanakkor kölcsönösen létrehozzák, kiegyenlítik egymást. Az élet szüntelen ritmusa.